Hulladékkezelési szabályzat készítése

Hulladékkezelési szabályzatot a hulladékgazdálkodási tevékenységeket végzők, valamint a hulladékot termelőknek egyaránt kell készíteniük. Vállaljuk a hatályos szabályozásoknak formailag és tartalmilag megfelelő, cégspecifikus szabályzat készítését.

Kötelező hulladékkezelési szabályzat

A hulladékkezelési szabályzat célja, hogy a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően meghatározza a keletkező hulladékok, ezen belül is a veszélyes hulladékok kezelésének feltételeit, módját, különös tekintettel a veszélyes hulladékokra.

A hulladékkezelési szabályzatot a hulladékgazdálkodási tevékenységeket végzők, valamint a hulladékot termelőknek egyaránt el kell készíteniük a jogszabályokban, rendeletekben megfogalmazott követelményeknek megfelelően.

Ezen belül a környezet védelmének általános szabályairól, a hulladékról, vízgazdálkodásról, a kémiai biztonságról szóló törvények, valamint ezen jogszabályok végrehajtására vonatkozó kormányrendeletek aktuális, hatályos verziói.

Jól látható, hogy szükséges felmérni azt, hogy az Ön vállalkozására mely előírások vonatkoznak, milyen kötelezettségeknek kell eleget tenni.

Munkatársaink jól képzett szakemberek, akiknek nagy tapasztalatuk és mindig naprakész információjuk van a hulladékkezelés területén. Szakszerű, az előírásoknak maximálisan megfelelő, cégspecifikus hulladékkezelési szabályzatot készítenek, igény esetén pedig tanácsadással szolgálnak.

A hulladékkezelési szabályzat szempontjai

Egy jól elkészített, cégspecifikus hulladékkezelési szabályzat elkészítése előtt szükséges előzetes vizsgálatokat végezni, adatokat gyűjteni a keletkező hulladék mennyiségéről, fajtájáról, az elhelyezés és elszállítás módjáról, lehetőségeiről.

Fontos lehet a hulladékkezelés optimalizálását elvégezni, hogy a lehető legkevesebb hulladék keletkezzen, valamint a gazdaságossági szempontok is mind jobban érvényesülhessenek.

Kollégáink a hulladékkezelési szabályzat elkészítése előtt első lépésként felmérik a cég hulladékgazdálkodását, áttekintik a már meglevő dokumentumokat, meglátogatják a hulladéktermelő helyszíneket.

Ezután megvizsgálják a lehetőségeket, javaslatokkal szolgálnak a meglevő állapotot tekintve.

A hulladékkezelési szabályzatban megfogalmazott alapelvek közül elsődleges a hulladékképződés megelőzése, valamint a keletkező hulladék a lehető legnagyobb arányban történő újra hasznosítása.

Ezen szempontok érdekében hozott szabályokat pontos utasításban kell rögzíteni és a társaságnál alvállalkozóként dolgozó munkatársakra is célszerű kiterjeszteni.

image_00cd66da003840947bd9cb8a6d1b2570.md
image_f6d7f34591db6fade5fbca4a5534971c.md

A hulladékkezelési szabályzat tartalmi elemei

A hulladékkezelési szabályzatoknak minden esetben tartalmazniuk kell egy általános részt. Ebben kerül megfogalmazásra a szabályzat célja, az általános rendelkezések, és a szabályzat megismerésére és használatára vonatkozó intézkedések. Ezt követően fogalommeghatározó rész következik, a szabályzatban előforduló fogalmak pontosítására.

Az általános részt a hulladékkezelési szabályzat specifikus része követi. Ez minden cég, társaság esetében egyedi. Ebben a részben kerül meghatározásra a cég által termelt hulladékok típusa, fajtái. A hulladék kezelésének módja, a gyűjtésre vonatkozó utasítások, a szállítás megoldásai.

A hulladékkezelési szabályzat utolsó részében kerül megfogalmazásra a munkavállalókra kirótt feladatok köre. Kinek, mikor, hogyan, mit kell tennie a hulladék csökkentése, gyűjtése, kezelése ügyében.

Megrendelés menete

Amennyiben szeretné szolgáltatásunkat megrendelni, kérem hívja ügyfélszolgálatunkat a +36 (29) 576 230 telefonszámon munkanapokon 8:00 - 16:00 között vagy írjon nekünk az info@faragokv.hu címünkre.

Minőség és garancia

A legmodernebb gépjárművekkel, eszközökkel, jól képzett, kipróbált szakembereinkkel, az egyszerű feladatoktól a bonyolult szolgáltatásig állunk Megrendelőink szolgálatára. Munkáinkra minden esetben garanciát vállalunk.

Időpont egyeztetés

Cégünk terheltségétől függően akár 48 órán belül is kiérhetünk a helyszínre, illetve vészhelyzet esetén korábban is. Kérjük egyeztessen ügyfélszolgálatunkkal pontosabb információkért.

Szeretne többet tudni?

Ha maradt megválaszolatlan kérdése vagy csak szeretné egy szakember véleményét kikérni, kérem hívja ügyfélszolgálatunkat és mi készséggel állunk rendelkezésére.

+36 (29) 576 230

Cégünk számára fontos az ügyfelek elégedettsége ezért profi, tapasztalt, magasan képzett szakemberekkel dolgozunk minőségi eszközökkel. Bármilyen kérdése van forduljon hozzánk bizalommal.

Hulladékkezelési szabályzat készítése

image_97ce756b26ee106f4704f72ebb54550c.md
image_f6d7f34591db6fade5fbca4a5534971c.md
image_d3b20c1b3e35785867e5d688c258aacc.md
image_0c48a5f176d3c912668beedae694afe3.md
image_93305a180e9cb04eaf091e4c8808d5d3.md
image_71b09f24eafb7c632af692d0b0b6c764.md